Egy érintésben minden benne van. Talán több is, mint az sokan gondolnák. Egy érintés maga a Megváltás, a korlátok feszítő érzésének lebontása. Amikor érzel, akkor élsz és látsz igazán. Lelkedben megfejthetetlen érintések sora, Önmaga múltját keresi és kutatja. Szíved, belső magányának fája alatt ácsorog, lelkedben hívó szava lelkemnek már örökké Benned él és aztán útrakel minden hajnalon. 

Bársonyos érintésben a lélek megfeszül, a test megremeg, a Szív dobban és aztán elhalkulva nyugalmat keres Benned. Hazatérek egész lényedben, megérkezem lelkednek házához és Szívemmel kopogtatok, bebocsájtást kérve, hogy fogadj Magadba. Halkul a szívemnek dobbanása, egy ütem, egy dobbanás, ami vallomás lett Feléd.

Lelkednek ajtaja nyitva áll előttem, udvarodba lépve megremeg bennem minden, kicsit félve lépek házadnak csodájába. Megérintesz, körülölelsz ebben a pillanatban is szépséges Szíveddel. Tenyerem tenyeredbe fonódik, már nem kellenek szavak. Lelkeink vallanak egymás felé, Szíveink most hirtelen egy ritmusra dobbannak, lelkeink ölelkezve átadják egymást az Örökkévalónak. Ez a Szeretet: amikor Te bennem és Én benned elveszek és tűnök el nyomtalan.  

« Újabb bejegyzések • Régebbi bejegyzések »

Aludnom kellene, de most is Hozzád visz utam, nem kereslek, de mégis Feléd indulok. Egy tompa utcai fény, ami érinti az arcomat. Egy váratlan Fény és árnyék tánc kezdi meg elmúló életét. Utcákról beszűrődik egy eltompult zaj, ami inkább dallama lett fülemnek, mint sem hang, ami zavarna és kibillentene abból a Szeretet-érzésből, amiben elringatlak Téged mélyen magamban.

Álmodni vágyik lelkem, a Szívem néma sorfalat áll mellette, mindketten engem néznek és rám figyelnek, így együtt hallgatunk befelé, mint az Angyalok. Hangodat elrejtve magamba zárlak és féltve őrizlek. Egy édeskés illat áraszt el, mindent átjár és megérint szobámnak néma, hallgatag csendjében. Ilyenkor éjjel minden árnyék egy közös táncba kezd, minden elcsitul, de abban a pillanatban életre is kel.

Itt fekszem ágyamon, közel az Álmok-földjéhez közelít lelkem. Akarom, hogy itt legyél velem, bárcsak magammal vihetnélek oda, ahová a lelkem tart éppen. Hangodra vágyom, a kezednek érintésére, mindenre, ami vagy maradéktalanul. Testednek halk dallama még mélyebben ringatna el, szeretetednek Éden-kertjébe belépve: Magadhoz ölelnél! Ezt kívánom, erre vágyom, hívlak és kérlek: ölelj és emelj Magadba mélyen és soha el ne engedjél! 

 

« Újabb bejegyzések • Régebbi bejegyzések »

Újra nyitva hagyom mostantól szívemnek kapuját. Amikor erre jársz, kopogtass be megfáradt ajtaján, amit már ismer a lelked. Mennyi, de mennyi alkalommal érintette szíved egykoron ezt a szobát. Álmok óceánjának partján, ős-emlék hullámok üzennek felém: hírül hozzák érkezésedet. Várlak igaz- Hittel, elmondhatatlan vágyakkal övezve, reményekkel és új álmokkal a lelkemben. 

Ébredésem nem megfáradt és elgyötört többé, egy ébredésből elzsibbadt kéz, ami még átölel, ez még mindig az álom, amiben hagytalak és őrizlek meghitt csendemben. Kincseim halmait Neked adom és elsuttogom életemnek titkolt és félve őrzött szavait, mert lelkemmé lettél, szívembe érkeztél. Váratlanul és a pillanatok tört része alatt. Álomból valósággá lettél, elmentél, de újra visszatértél oda, ahol minden megszületett és életre kelt egykoron. Szerelemben fogantál, akár csak jómagam, ezt az érzést adom most újra Feléd, hogy élj, lobbanj és szárnyalj a hegyek fölé.

Havas hágók meredekén viszlek felfelé, oda, ahol már a csillagok fénye is halványulni kezd, mert olyan tiszta és erős a Fény: az Örökkévaló Szeretetének fénye. Álmom voltál, valóságommá lettél, érkezésed visszatérés, mint folyónak a meder, olyan vagy nekem. Életem és végzetem, létemnek értelme és Megváltásomnak Örök-titka: egyetlen Hang, ami belém írta végzetét.

 

« Újabb bejegyzések • Régebbi bejegyzések »

Már nem hallom a hangod, eltűnt, semmivé lett a pillanat, amelyben álmot láttam és benne Téged. Emlékezni sincs kedvem ma már, a feledésnek hűvös magányába száműzlek. Valami a végére ért bennem, mélyen, ott legbelül. Kapaszkodni akar lelkemnek egyes része mindenbe, ami Te voltál, de ennek mostantól vége már. Elengedlek! 

Kinn az utcának zaja sem hallatszik, mindent elborít egy belső-szomorú, de mégis megkönnyebbült lélek állapot, hogy mindent újra kezdhetek. Nélküled, nagy sebekkel a szívemben, de minden nap egy új remény, egy új esély magára az életre. Lépések zaja koppan és eltűnik hirtelen lépcsőházam végtelen terében, már nincs érzés, ami itt marasztalna többé Téged, már nem várlak vissza. 

Befelé hallgatok és várok egy választ, amit igazán magam sem akarok hallani. Tétovázás és magatehetetlenség érzése küzd reménytelen küzdelmet egymással. Álmok már nem születnek, csupán emlékek maradtak, apró foszlányok, amik ha akarom, talán megmaradnak, és nem hullnak végleg a fájdalomnak porába. Elengedlek, útra valónak mit is mondhatnék? Élj, lobbanj, keresd meg elveszett és múltban hagyott Angyal-szárnyaidat!

Kutass új pillanatok után, álmodj új álmot mostantól nélkülem és ne remélj, ne higgy abban, hogy újra hazavárhatsz, mert a lelkem nem a Tiéd. Angyalok kísértek eddig is utadon, szívemmel öleltelek, lelkemmel vigasztaltalak, de ez sem volt elég. Mondd, mi kell még, hogy megértsd végre Feléd intézett minden szavam valóságát és végső érzését-üzenetét? Elengedlek: nem vagyok mostantól Örök jelened többé. Emlékem leszel, amit talán megőrzök, és nem felejtek el soha többé!

« Újabb bejegyzések • Régebbi bejegyzések »

Részem lettél, mostantól itt élsz bennem. Belső bolygód vagyok, szívemet tedd Magadévá. Céltalanul, bolyongva jártál úttalan utakon, valamire vagy valakire várva? Értelmetlen percek jeleket rajzoltak és küldtek Feléd, de csak kerested sosem szűnő kérdéseidre a választ. Az egyetlen választ: miért éppen Ő? Egyszerre vagyok érzésed, emléked, elmúló sóhajod, ki nem mondott szavad. Tudod, hiszed és érzed: ma már részed vagyok! Indulnék Hozzád, és mégis valami megfog és megkötöz, nem enged a múltnak sok fájó sebe. Remélni és hinni miért nem tudok még?

Hangtalan szavakkal válaszok fel nem tett kérdéseidre, lelkem a hang és szívem a válasz Feléd: érezlek! Nem érintettelek még és nem simítottam bőrödnek bársonyos szépségét, nem öleltelek testemmel át, de mégis érezlek, mert a lelkemmel hívlak és a szívemmel szeretlek Téged! Most is Rád gondolok! Lelkem szobájának ajtaján kopogtatsz éppen, tétováznék, de nem teszem, hogy ajtót nyissak szívednek.

A múltam hirtelen halványulni kezd, mikor ajtómat nyitni akarom, a jelenem él és lobban, hogy érzem, újra élek és ébredek Tőled. Aki talán itt élt ez idáig, mélyen bennem, a szívemben rejtőzve, csendesen és mély álmát aludva. Vártál, hittél bennem. Most itt vagyok! Éld meg velem az álmodat, legyek az örök pillanatod. Ne küldj el, ne veszíts el, ne tagadj meg többé, csak akarj engem és szeressél! Az élet elmúlik, a pillanat adott és megismételhetetlen: legyél az ébredésem és örök hű társam most és mindörökké!

 

« Újabb bejegyzések • Régebbi bejegyzések »