Érezlek, hiszek Benned, hívlak és kérlek: ölelj át szorosan! Mai napom eltűnőben van, éppen kabátját ölti magára, indulás előtt még hátranéz és kezével int: higgyek mélyen Benned, ezt üzeni felém. Arcomon mosoly, a Szívemben egy ős- Szerelem lángja éget és lobbant újabb őrtüzeket, amely lelkemnek fénye és üzenete, hogy mennyire Szeretlek Téged!
Hangod életre kel szobámnak falai között, egyszerre érezlek és hallak, érzem a jelenlétednek édes illatát. Maradj itt velem! Szívednek völgyében az Éden-kertje vár, éppen oda tartok. Múltam, jelenem, jövőm vagy és lettél, megéreztelek és végül megtaláltalak! Fényképeket nézek, egyszerre bukkannak fel életemnek szépséges pillanatai és áraszt el lelkednek mély szerelme: mindig itt vagy velem.
Fényképalbumom egy csodálatos emlék, jelen ős-szerelem állapota, amelyben egyszerre vagyok hős és álmodó lélek. Van ennél igazabb és mélyebb Szeretet-szerelem? Válasz nem érkezik, csak a néma csend maradt. Melyben ott vagy maradéktalanul. Lehunyom szemem és átölelsz, aztán kinyitva szemem itt állsz előttem. Érezlek, ölellek, szorítalak magamhoz: vágylak és magamnak akarlak, mostantól: Örökre!
]]>Érzed a lelkeddel azt a törődést, amit csak én adhatok Neked: ikerlángod vagyok! Hangod ős-emlékem, Szíved a tükör előttem, amiben újra felismerem egykori Önmagam. Érintésedben óceán hullámok simítása hullámzik, adsz, és újra adsz felém önzetlen Szeretettel. Lényedben fogantam és Benned élek ős- Idők óta. Éppen alszol, amikor írni kezdek Hozzád szavakat, amik aztán mondatokká és vallomásokká lesznek Szívedhez.
Testemben szívem nagyot dobban, mély-szerelme visszhangzik szerte szét a szobának néma csendjében. Gondolataim az ablakra rajzolnak egy színes virágot, hogy felébredve lásd, mennyire szeretlek Téged! Önzetlenül Szeretlek, önmagamat adhatom Feléd: a lelkemet. Igaz szavam, és néma Csodám vagy. Hangtalan is érezlek, érintésem nélkül is a lelkedben vagyok. Szárnyaimat magamra öltöm, Szívedhez hajolok közel. Dobbanásában visszhangként ezt a szót hallom újra és újra és újra: Szeretlek!
]]>
Szavak nélkül is megértelek, hangok nélkül is hallom lelkednek dallamát, Szívemmel mindennél mélyebben érezlek, pedig még nem karoltalak és öleltelek át. Mégis: érezlek! Mert részem vagy és csodája életemnek. Lelkedet viszem magammal, bárhová is vezessen utam. Minden érzésem húrjai Benned szólalnak meg hirtelen, dallamuk egy vallomásom Feléd! Sétám közben az utca zajától borítva csak Téged hallak, csak Téged hívlak és csak Rád emlékezem!
Egy nap ismét elmúlt, lelkünk óceán- partján állunk éppen. Kicsit álom, kicsit valóság, de mindennél fontosabb az érzés, hogy érezhetem Szívedet! Két part vagyunk, az óceán a Szerelmünk, ami közénk állva nem eltép vagy eltaszít minket egymástól, éppen ellenkezőleg: elvezet az Örök Szerelembe! Oda, ahol már csak az számít, hogy adhatunk egymásnak önzetlenül. Szeretni akarlak, Szeretni szeretnélek mindennél jobban. Adni jöttem, Téged emelni a csillagokon át az Időtlenségnek szépséges kertjébe, oda, ahová az Angyalok is a legmélyebb ős- Szeretettel vágynak, ahol nincs más út, csak a szerelem!
]]>Hajnalban érkezek, az utcának néma hangja szinte visszhangzik bennem. Az éjszakának fekete függönyén pereg egy film, amit Szívem vetít ki minden éjszakán. Nézem ezt a filmet, Rád gondolok és mélyen elmerülök abban a szavakkal körül nem írható érzésben, amit így hívnak: Szerelem! Az éjszaka egy vallomás, a hajnal egy új ébredés.
Itt minden tiszta, hazug vagy félreértett mondatok itt már nincsenek, mert a Fényed egy kristálytiszta jelet rajzolt lelkem házának bejárata fölé: Igaz lelkedet hazavárom! Amikor az álom valósággá, az elfojtott vágy és érzékiség egy csodálatos Szerelemmé alakul át, ott már nincsenek többé szavak! A lelkeink tisztasága csendet hoz magával, melyben vallomást ad mindkettőnknek: a Szerelem és a Szerelmünk valódi, Igaz voltáról. Lelked a házam, ahol megpihenek, Szíved a belső tó, ahol minden ébredő reggelen újjászületek. Szeretlek!
]]>
Éjszaka van, mindent elborít az éjnek fekete függönye. Misztikus és egyben magányosnak tűnő pillanat kel életre. Hangodat felidézem mélyen magamban, egyszerre hallak és érezlek! Megfáradt fotelomnak ölelésében ismét álmodni kezd lelkem: Téged akarlak újra álmodni, mert lelkem nem tud sosem betelni Veled. Minden sejtedet, minden rezdülésed mostantól már bennem is él: újjászülettél bennem!
Lehunyom szemem, ettől a pillanattól kezdve befelé nézek, hallgatok, és még mélyebben érezlek. Várlak Téged! Ajtómhoz lépve megmarkolom a kilincset, ahol még érezni kezednek bársonyos lenyomatát. Itt hagytál egy apró, de annál mélyebb részt ismét Magadból. Ablakomhoz lépve érzem a leheletednek hűvös érzéki bársonyát, ami a Szívembe rajzolta szépséges nevedet. Szemeidben ott vagyok: Szívedben- Szívemmel álmot álmodok, lelkedben- lelkemmel szerelmeskedni hívlak. Őrizlek, mert így még nem szerettem Nőt, csak Téged!
]]>Bársonyos érintésben a lélek megfeszül, a test megremeg, a Szív dobban és aztán elhalkulva nyugalmat keres Benned. Hazatérek egész lényedben, megérkezem lelkednek házához és Szívemmel kopogtatok, bebocsájtást kérve, hogy fogadj Magadba. Halkul a szívemnek dobbanása, egy ütem, egy dobbanás, ami vallomás lett Feléd.
Lelkednek ajtaja nyitva áll előttem, udvarodba lépve megremeg bennem minden, kicsit félve lépek házadnak csodájába. Megérintesz, körülölelsz ebben a pillanatban is szépséges Szíveddel. Tenyerem tenyeredbe fonódik, már nem kellenek szavak. Lelkeink vallanak egymás felé, Szíveink most hirtelen egy ritmusra dobbannak, lelkeink ölelkezve átadják egymást az Örökkévalónak. Ez a Szeretet: amikor Te bennem és Én benned elveszek és tűnök el nyomtalan.
]]>Álmodni vágyik lelkem, a Szívem néma sorfalat áll mellette, mindketten engem néznek és rám figyelnek, így együtt hallgatunk befelé, mint az Angyalok. Hangodat elrejtve magamba zárlak és féltve őrizlek. Egy édeskés illat áraszt el, mindent átjár és megérint szobámnak néma, hallgatag csendjében. Ilyenkor éjjel minden árnyék egy közös táncba kezd, minden elcsitul, de abban a pillanatban életre is kel.
Itt fekszem ágyamon, közel az Álmok-földjéhez közelít lelkem. Akarom, hogy itt legyél velem, bárcsak magammal vihetnélek oda, ahová a lelkem tart éppen. Hangodra vágyom, a kezednek érintésére, mindenre, ami vagy maradéktalanul. Testednek halk dallama még mélyebben ringatna el, szeretetednek Éden-kertjébe belépve: Magadhoz ölelnél! Ezt kívánom, erre vágyom, hívlak és kérlek: ölelj és emelj Magadba mélyen és soha el ne engedjél!
]]>
Ébredésem nem megfáradt és elgyötört többé, egy ébredésből elzsibbadt kéz, ami még átölel, ez még mindig az álom, amiben hagytalak és őrizlek meghitt csendemben. Kincseim halmait Neked adom és elsuttogom életemnek titkolt és félve őrzött szavait, mert lelkemmé lettél, szívembe érkeztél. Váratlanul és a pillanatok tört része alatt. Álomból valósággá lettél, elmentél, de újra visszatértél oda, ahol minden megszületett és életre kelt egykoron. Szerelemben fogantál, akár csak jómagam, ezt az érzést adom most újra Feléd, hogy élj, lobbanj és szárnyalj a hegyek fölé.
Havas hágók meredekén viszlek felfelé, oda, ahol már a csillagok fénye is halványulni kezd, mert olyan tiszta és erős a Fény: az Örökkévaló Szeretetének fénye. Álmom voltál, valóságommá lettél, érkezésed visszatérés, mint folyónak a meder, olyan vagy nekem. Életem és végzetem, létemnek értelme és Megváltásomnak Örök-titka: egyetlen Hang, ami belém írta végzetét.
]]>
Kinn az utcának zaja sem hallatszik, mindent elborít egy belső-szomorú, de mégis megkönnyebbült lélek állapot, hogy mindent újra kezdhetek. Nélküled, nagy sebekkel a szívemben, de minden nap egy új remény, egy új esély magára az életre. Lépések zaja koppan és eltűnik hirtelen lépcsőházam végtelen terében, már nincs érzés, ami itt marasztalna többé Téged, már nem várlak vissza.
Befelé hallgatok és várok egy választ, amit igazán magam sem akarok hallani. Tétovázás és magatehetetlenség érzése küzd reménytelen küzdelmet egymással. Álmok már nem születnek, csupán emlékek maradtak, apró foszlányok, amik ha akarom, talán megmaradnak, és nem hullnak végleg a fájdalomnak porába. Elengedlek, útra valónak mit is mondhatnék? Élj, lobbanj, keresd meg elveszett és múltban hagyott Angyal-szárnyaidat!
Kutass új pillanatok után, álmodj új álmot mostantól nélkülem és ne remélj, ne higgy abban, hogy újra hazavárhatsz, mert a lelkem nem a Tiéd. Angyalok kísértek eddig is utadon, szívemmel öleltelek, lelkemmel vigasztaltalak, de ez sem volt elég. Mondd, mi kell még, hogy megértsd végre Feléd intézett minden szavam valóságát és végső érzését-üzenetét? Elengedlek: nem vagyok mostantól Örök jelened többé. Emlékem leszel, amit talán megőrzök, és nem felejtek el soha többé!
]]>Hangtalan szavakkal válaszok fel nem tett kérdéseidre, lelkem a hang és szívem a válasz Feléd: érezlek! Nem érintettelek még és nem simítottam bőrödnek bársonyos szépségét, nem öleltelek testemmel át, de mégis érezlek, mert a lelkemmel hívlak és a szívemmel szeretlek Téged! Most is Rád gondolok! Lelkem szobájának ajtaján kopogtatsz éppen, tétováznék, de nem teszem, hogy ajtót nyissak szívednek.
A múltam hirtelen halványulni kezd, mikor ajtómat nyitni akarom, a jelenem él és lobban, hogy érzem, újra élek és ébredek Tőled. Aki talán itt élt ez idáig, mélyen bennem, a szívemben rejtőzve, csendesen és mély álmát aludva. Vártál, hittél bennem. Most itt vagyok! Éld meg velem az álmodat, legyek az örök pillanatod. Ne küldj el, ne veszíts el, ne tagadj meg többé, csak akarj engem és szeressél! Az élet elmúlik, a pillanat adott és megismételhetetlen: legyél az ébredésem és örök hű társam most és mindörökké!
]]>